„A magányban, a betegségben, a zûrzavarban – a barátság puszta gondolata is tehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben. És ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.”

Szeretettel öllelek:Isa :)

Szeretettel puszillak:

Kívánok neked, kellemes szép estét.és mégszebb hétvégét.Drága  barátném....Puszillak.Ilcsi

Az angyalok beszélnek, de suttognak inkább.

Az angyalok suttognak, de ösztönöznek inkább.

Az angyalok inspirálnak, de sugároznak inkább.

Az angyalok sugároznak, de védelmeznek inkább.

Drága Margó! Az angyalkák vigyázzanak Rád, legyen derűs, szép napod! Szeretettel puszillak: Gerti

Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,
A szenvedőket telehintjük könnyel:
Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,
Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?
- Nem tudom!

Talán azért, mert tudja jól az Isten,
Hogy nincs halál, s örökké tart az élet?
Hogy más alakban támadunk föl ujra,
Ha régi formánk széttört, semmivé lett?
- Nem tudom!

Ismertem embert. Nem tett soha rosszat.
Nemes, nagy lelkén nem volt soha szenyfolt.
S csapások érték, hogy csaknem megőrült!
Mért szenvedett így, hogyha bűntelen volt?
- Nem tudom!

Ismertem embert. Maga volt a gazság.
De életét bőségben, vígan élte,
S fénylett rá folyvást a szerencse napja!
Ha hitvány volt, az Isten mért kimélte?
- Nem tudom!

Vagy van talán igazság, túl a földön?
Van angyal, végzést lángbetükkel író?
Van, aki lát, hall és itéletet mond,
Különbet, jobbat, mint a földi bíró?
- Nem tudom!

A vénség elhal, sírba dől. Helyén van.
Korhadt, kiélt. De jó uram, felelj meg
E bús kérdésre: Mért hal meg a bájos,
Friss, édes jószág - mért hal meg a gyermek?
- Nem tudom!

Egy eb döge s halott Napóleon közt
Nincsen különbség? Úgy elpusztul éppen
A fényes lángész, mint a ronda állat,
Mely túrt, sarat túrt teljes életében?
- Nem tudom!

Hát életünknek nincs más célja, mint az,
Hogy porrá váljunk, temetői röggé?
Legyek módjára röpködjünk a fényben
Pár évig - aztán rothadjunk örökké?
- Nem tudom!

Biztos, hogy végül megfagy az egész föld!
Ha mindezt tudja és előre látja:
Mért küzd, mért épit, mért tanúl az ember?
Felelj meg erre, bölcsesség barátja?
- Nem tudom!

Ó szép öreg bölcs! Mielőtt kilobbansz
S hulládon férgek milliói rágnak -
Mondd: érdemes volt a világra jönnöd?
Mondd: van-e célja az egész világnak?
- Nem tudom!

Ábrányi Emil

----------------------------------------------------------------------

Csendes,békés napot:)

Kati és Macsekok

A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres
Az örökös vándorút véget soha nem ér
S ha elfelejtenéd - elvisz a szél

Mindenkinek vannak különös vágyai
De felelősséggel tartozunk, ha számít ránk valaki
Lehet belőle száz is, az az egy többet ér
S ha elfelejtenéd - elvisz a szél

A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk
A csillagévek óráin egy perc az életünk
Az ember önmagában semmit sem ér
Ha nincsen barátunk - elvisz a szél

Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De Te is tudod, hogy kimondhatatlan

Minden sivatag egy kutat rejt valahol
S ha lelked mélyén rátalálsz, már nem csodálkozol
Az ember ezen a Földön csak egyszer él
S ha nincsen barátod - elvisz a szél

 Drága Margókám
Kívánok nagyon szép, nyugodt hetet. Millió puszi Zsóka

Mások a szerencsét
Könyörögve kérik,
Tolakodva hívják.
Úton, útfelen
Futnak utána.

Bele csimpaszkodnak
Fényes köpenyébe,
Ráncigálják, húzzák
Éhesen, mohón,
Görcsös erővel.

Szemüket kinyitják,
Nézik, egyre nézik,
Mint hajó-töröttek
Messzi tengeren
Nézik a partot.

Lesütött szemekkel
Járok a világon
S a szerencse mellett
Némán megyek el.
Nem veszem észre.

------------------------

Boldog vidám napot:):)

Kati és Macsekok

Szeretettel gondolok rád és puszillak: Isa :)

Szia Margó!
Nagyon kellemes hétvégét kívánok Neked.
puszillak Anna

Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája.
Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a
villám.
Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal. Néha időbe telik, míg a
halottak megszokják új helyzetüket. . .
Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött,
csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak. Az egyik kanyarban
végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt.
A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált.
A kapuban egy férfi őrködött. A vándor odament hozzá, és megszólította:
- Jó napot.
- Jó napot - felelte az őr.
- Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?
- Ez itt a mennyország.
- Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk.
- Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar.
Az őr a kútra mutatott
- A lovam és a kiskutyám is szomjasak.
- Nagyon sajnálom - mondta az őr. - Állatok nem léphetnek be ide.
Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de nem akart egyedül inni. Megköszönte hát az őrnek, és továbbment.
Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve, amikor
megérkeztek egy másik helyre, amelynek egy ócska kapu volt a bejárata.
Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal. Az egyik fa árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg aludt.
- Jó napot - köszöntötte a vándor.
A férfi félretolta a kalapját, és biccentett.
- Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.
- Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi, és megmutatta nekik a
helyet.
- Igyanak csak kedvükre.
Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak.
Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.
- Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor - felelte a férfi.
- Egyébként hogy hívják ezt a helyet?
- Mennyország.
- Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a
mennyország!
- Az nem a mennyország. Az a pokol.
A vándor megdöbbent.
- Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a téves
információ óriási zűrzavart okozhat!
- Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk. Ugyanis ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat. . .

Most egy ideig nem leszek net közelben, elutazok, addig is vigyázz magadra, és szép hetet kívánok szeretettel: Kalypszo:)

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

---------------------------------------------------------

Kellemes napot kivánok:)

Kati és Macsekok

Reményik Sándor - Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.

Hidegen hagy az elhagyott táj, -

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindíg búcsúzunk.

Drága Margó! Szeretettel gondolok Rád, sokszor puszillak: Gerti

Kati és Macsekok

Drága Marókám

Ide is hoztam egy puszit, jó egészséget kívánva Zsóka