Ezt a gyertyát gyújtom rokonaidért, barátaidért és emlékezem veled, melletted!

Sok szeretettel: Gitta

Mindenszentek napján s a halottak ünnepén gyújts egy gyertyát s imádkozz az elhunyt lelkekért...

Memento mori! - és én emlékezem!

Amíg a gyertyák pisla fényébe nézek s hallgatom csendes percegésüket, elsüllyed a világ, amely körülvesz és átölel az emlékezés.
Fénylően kétkedő és ijedten rezzenő lelkem mélyéből lassan bukkannak elő azok, akik már nem lehetnek velem, s akik ott vannak ahová nekem is készülnöm kell. Magukkal hozzák hangjukat, mozdulataikat, elfelejtett és soha el nem felejthető énjüket, mosolyukat és szeretetüket, amelyeket most, ezekben az órákban súlyosnak és felfokozottnak érzek.

Halottak Napja van! Az Ő napjuk!


A temetők pompáznak a virágözöntől, az élet lelassul, mintha sejtelmesebbé válna minden. Szférai hangokat hallani a sírok szegletében, pedig csak a játszi szél jött percnyi látogatóba. A fejfák és sírkövek köré aureolát von a bágyadtan őszies napfény. Hangok, illatok, fények és fénytelenség özöne tölti el a lelkeket és emlékezünk.

Mert memento mori!
Emlékezz és készülj a halálra!

De mi csak emlékezünk!

Drága Margó! Gondolatban veled vagyok és együtt gyújtjuk meg a gyertyát elhunyt szeretteinkért...

Szeretettel ölel, Judit

Borongós, bús ősz öleli 
A levelüket vesztő fákat.
Az elmúlás krizantén-illata simogatja a fejfákat.

Lehullott levelek tompítják lépteink zaját,
Hogy ne zavarjuk az örökálmukat alvók végső álmát.

Ma gyertyát gyújtunk értük.
 Nekik szórja fényét a gyertyaláng.

Ezer színnel köszönti őket, megannyi bús illatú virág.

Imát mondunk, vagy beszélünk hozzájuk,
Pedig nem is hallanak talán,
S az emlékezés fájó könnye csordul végig sokunk arcán.

Olyan szép ilyenkor a temető,
Ahogy ragyognak benne az arany gyertyalángok,

Mint a halottak lelkéből születő aprócska lángvirágok.

Állunk sírjaiknál és hangtalanul, a szívünkkel üzenjük,
Lelkünkben még most is élnek.
Emléküket nem feledjük.

Ezek a napok az emlékezés napjai.
Nyugalmas, szép, emlékezős napot kívánok Neked
eltávozott szeretteid emlékével a szívedben.

Szeretetpuszillak: LadyMoon

Legyen időd gondolkodni...
    Ez az erő eredete.
Legyen időd játszani...
    Ez az örök fiatalság titka.
Legyen időd olvasni...
    Ez a  bölcsesség forrása .
Legyen időd imádkozni...
    Ez a legnagyobb erő a Földön.
Legyen időd szeretni, s hogy mások szerethessenek...
    Ez Istenadta kiváltság.
Legyen időd barátságosnak lenni...
    Ez az út a boldogság felé.
Legyen időd nevetni...
    Ez a lélek-muzsika.
Legyen időd adni...
    Túlságosan rövid a nap ahhoz, hogy önző legyél.
Legyen időd dolgozni...
   Ez a boldogulás ára.
Legyen időd cselekdni tiszta szeretetből...
   Ez a mennyország kulcsa.

Figyelj a mára!
A Tegnap csak egy álom,
A Holnap csak egy látomás,
A helyesen megélt Ma tesz
Boldog álommá minden tegnapot
És minden Holnapot reményteljes látomássá.
 

Boldog és pihentető hosszú hétvégét kívánok tiszta szívemből!
semilin

Ha lesz egy kis időd, nézz be hozzám az "Érdekes képek" új menüpontba:)
A Portalguru-n is vannak új kódok, modulkeretek:)

Szeretettel......

Emlék maradok

Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok,

Hiszen Napként az égen nektek ragyogok!

Ha szép idő van s kék az ég

Jusson eszetekbe sok szép emlék.

Ha rám gondoltok soha ne sírjatok-

Inkább a szép dolgokon kacagjatok!

Ha telihold van, az értetek ragyog

S azt jelenti, hogy boldog vagyok.

Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!

Én is imát mondok majd értetek,

Hogy boldog lehessen szívetek.

Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,

Hiszen szívetekben jó helyen vagyok.

Emlékezzünk drága szeretteinkre.
Sajnos ha másképpen már nem tudunk,
lélekben legyünk együtt velük Zsóka

Katt a képre

Szia drága !Szeretteink elvesztése,nekünk nagyon fáj.Rájuk emlékezzünk,gyüjtsunk egy szál gyertyát ,értük,és mindenkiért.

Luna

 

 

Ismered azt az érzést, mikor lefekszel, szeretnél aludni, nagyon szeretnél, de az álom sehogy sem jön, a gondolatok kavaroganak a fejedben, valami feszültség szorítja össze a gyomrod, egyre idegesebbé válsz, mert minél jobban szeretnél elaludni, annál erősebbé válik a tudat, hogy nem fog menni, csak kínlódás lesz az éjszaka? Fel kellene kelni, csinálni valamit, elfoglalni magad, de valójában tisztában vagy azzal, hogy nem tudná lekötni a figyelmedet semmi, hiába próbálnál meg mondjuk olvasni valamit, a legérdekfeszítőbb regény mondatai is összefolynának a szemeid előtt, mert ott van benned valami, ami minden érzésedet, gondolatodat uralja, rádtelepszik, föl s alá járkál a tudatodban, és minden mást elnyom, ural téged, irányít, hatalmában tart. Ismered ezt az érzést? Mikor csak fekszel az ágyadban, karjaid összekulcsolva a tarkódon, bámulod a plafont, a sötétségben szellemszerű képek vetülnek a retinádra, csönd van, hideg, érzéketlen csönd, nem hallasz semmi mást, csak a saját sóhajaidat, lélegzetedet, ami a időnként megmagyarázhatatlan zihálásba csap át, magad sem tudod mi lehet veled, dühössé válsz magadra, utálod ezt a helyzetet, legszívesebben felkiáltanál, felpattannál, és nekiindulnál a nagyvilágnak, mindegy hova, mindegy, csak menni, el innen, rohanni valahová a távolba, bele az éjszakába, menni, menni, menni. Aztán mégiscsak ott maradsz az ágyadban, erőnek erejével megpróbálsz valami kellemes képet felidézni az agyadban, rá akarod kényszeríteni magad, hogy azt a valamit, ami üvölt benned, azt elűzd, de nem megy, minduntalan visszatér. Csak forgolódsz, egyik oldaladról a másikra, gyűrögeted a párnád, érzed, hogy remeg a kezed, a nyugtalanság önmagát gerjeszti tovább, neked pedig sírni támad kedved, talán egy jó kiadós zokogás kitisztítaná belőled ezt az őrjítő érzést, mely kikészít, felzaklat, tönkretesz. Hiába tudod, hogy meleg van, nyakig be vagy takarózva, mégis fázol, de belülről fázol, valami jeges félelem tölt el, megijedsz önmagadtól, rettegni kezdesz a saját érzéseidtől, és szűkölve könyörögsz magadnak, hogy aludj el már végre. Persze minderre semmi esély, tudod jól, minél jobban akarod, annál távolabb kerülsz tőle. Ismered ezt az érzést? Megpróbálsz mély lélegzeteket venni, kitisztítani a tudatod, eszedbe jut miket hallottál, miket olvastál a relaxációról, mindent megpróbálsz, aztán kínosan kiröhögöd magad: neked még ez sem megy. Analízisbe kezdesz, megpróbálod logikusan végiggondolni, miért is van ez így, mi az, ami történik. Holott lelked mélyén tökéletesen tisztában vagy mindennel, úgy teszel, mintha az igazi ok nem is létezne, keresel valamit, amire ráfoghatod a kínlódásod, amire rázúdíthatod az összes felgyülemlett dühödet. De nincs bűnbak. Nincs. Hiába keresel. Egyre világosabban feltör belőled, az, amit minden erőddel megpróbáltál elnyomni, lemondóan sóhajtasz, és beletörődsz, hogy az igazság felszínre törjön, szétrombolja az önmagadnak építgetett hazugságfalakat, melyek a valóságot voltak hivatottak elfedni. Már minden mindegy alapon beismered magadnak, hogy mi az, ami rabságba ejtette tudatod, ami elborította a lelked. Ismered azt az érzést, mikor rájössz, hogy valaki, vagy valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire úgy istenigazában vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vágy szélviharként tombol benned? Utálod ezt a kicseszett világot, amiért ilyen sorsot juttatod osztályrészül neked, káromlod magadban Istent, s ezért bűntudatod van, mert tudod, ennyit sem érdemelsz, amennyit kaptál, mégis többre vágysz, valami olyasvalamire, ami távol van, elérhetetlen. Elkeseredsz, nem bírnál tükörbe nézni most, mert elborít a szégyen, utálod magad, mert belédhasít, hogy az egész eddigi életed egy pontosan felépített, művészien kimunkált rohadt nagy önámítás. Egy könnycsepp elindul a szemedből, lepereg az arcodon, s mikor megérzed sós ízét, a rettegés olyannyira elborít, hogy nem bírod tovább, felpattansz, kiugrasz ágyadból, szitkozódva elkezded róni a végeláthatatlan köröket a szobádban, csak mégy, közben törni zúzni szeretnél, nekimenni ennek az átkozott szar világnak, megküzdeni vele, harcolni. De nincs esélyed. Tulajdonképpen semmid nincs. Csak a fájdalom, és a hiány. A hiány. Az fáj.

Töltöttem magamnak egy italt, kimentem az erkélyre, és rágyújtottam egy cigarettára. A kő jeges hidege égette a talpam, meztelen testembe millió késként kapaszkodott bele a fagyos éjszaka, remegés rázott, a fogaim összekonccantak a pohár szélén, mélyen leszívtam a füstöt, és mint egy eszement, beszélni kezdtem magamban. Őrült vagyok? Igen, azt hiszem, igen. A szél felkapta a hangom, magával vitte, hogy hová, nem tudom, talán fel, a csillagokba, melyek fénye átpislogott a felhők fátyolának apró résein. Ahonnan immár Te vigyázol rám, pedig jobb lenne fordítva. És megint rámtör az a régi régi érzés: SZERETLEK, SZERETLEK ÖRÖKKÉ!

 

http://www.freeweb.hu/mjd/gyertya/gyertya.php 

Mihail Lermontov
Imádság

Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek s nehéz szívem
oly könnyű, könnyű lesz.

(Áprily lajos fordítása)

Szia Drága Margó
Kívánok nagyon szép estét, és

Hetet, még ha egy szomorú napnak is
nézünk elé. Szeretettel ölellek Zsóka

Drága Margóm!

Nem felejtettelek el, de annyi minden van, a munkahelyen sem stimmelnek a dolgok. Szerdától már végre pihi..nagyon rám fér. Szeretettel gondolok rád és puszikállak:Isa:)

Drága Margóm!

Áldott, szép hetet, és napokat kívánok neked sok-sok szeretettel.

Gyönyörű a vers ami szól a honlapodon! Többször hallgatom. Hol találom ezt a verset, mi a címe? Várom kedves válaszodat.

Sokszor puszillak, Judit

"Állhatunk a föld bármelyik pontján, ugyanaz a csillagos égbolt tekint le ránk, és visszanézve: a menny egyforma távolságra van mindenkinek. Amíg szemem élvezheti e páratlan látványt, amellyel betelni nem bír soha, amíg a Napban, a Holdban és a csillagokban gyönyörködhetek, látva ébredésüket, kémlelve lenyugvásukat, egy vagyok velük, és egy vagyok azokkal, akik ugyanúgy részesei e nem mindennapi igézetnek: a természet, a világ, az élet, a lélek folytonosságának."
Seneca

Szeretettel: semilin

Bocsáss meg, hogy ma semmi hét eleji vidítót nem tudok írni.
Éppen ma van szeretett Édesapám halálának 8. évfordulója...

Drága Margó!

Mi még nem cseréltük bannert, elhoztam hát az enyémet.

Elnézésedet kérem, hogy a vendégkönyvedbe rakom, majd másold át a bannereid közé. És sok szeretettel várom a Te banneredet is! Gyere hozd el hozzám, és sima másolással be tudod tenni a banner és button cserék kérése közé, és onnan én átmásolom a helyére. Puszillak, Judit

"Amikor könnyet és mosolyt ajándékozunk, Isten szeretetét adjuk tovább."

Áldott, szép őszi napokat kívánok neked én is sok-sok szeretettel, Kedves Margó!

 Imával és szeretettel, Judit

Szia Drága.Kívánok szép álmokat,kellemes hetet.puszi.Luna